Halódó bolygó

Az egy dolog, hogy Jászberényi Sándor az egyik legeslegjobb kortárs novellista, de gyomorszorítóan fest helyzetképet is halódó bolygónkról.

Kora reggel van Kairóban. Nem tudok már sokáig aludni. Mindig hajnalban kelek. Felülök az ágyon, felveszem az ingemet, kávét főzök, és kimegyek a teraszra megnézni, hogyan nyaldossa körbe a homokszínű házfalakat a felkelő nap.

Az éteri magány és a gondolkodás ideje ez nálam. Iyenkor egyedül vagyok a bolygón.

A legutolsó bejegyzésem óta, amit a környezetváltozásról írtam, két dolog történt. Az ENSZ nyilvánosságra hozta a globális felmérését a biodiverzitásról és az ökoszisztémáról.

A helyzet rosszabb, mint gondoltam. Éppen kihal a bolygónk.

Ha ezt nem lenne önmagában rossz hír, ezt még az Egyesült Államok külügyminisztere meg is fejelte azzal a nyilatkozatával, hogy az olvadó jégsapkák “remek üzleti lehetőséget rejtenek”.

Magyarul, nem baj, hogy elpusztul a föld, hogy tíz éven belül száz milliók fognak elvándorolni lakható éghajlatú területre, ezzel kinullázva az európai kultúrát, gazdagék addig is keresni fognak rajta.

Sokan kerestek meg, hogy mit lehetne tenni. Mintha, bármivel többet tudnék bárkinél, csak azért, mert kiszakad belőlem néha egy vélemény. A trollok megjelenésén kívül, akik azt is kétségbe vonták, hogy létező személy vagyok, és addig el nem hisznek semmit, amíg a házuk rájuk nem gyullad, egy dolog lett nyilvánvaló a számomra:

Nem vagyok egyedül a félelmemmel. A többség érzi, hogy beléptünk a biblikus végidőkbe.

Mit lehetne tenni? Ez járt a fejemben. Környezettudatos emberek vallomásszerűen fakadtak ki kommentjeikben, hogy gyakorlatilag száműzték minden műanyagot a háztartásaikból, hogy figyelnek, hogy minél kevesebbel rombolják a földet. Elég lesz vajon ez, hogy elkerüljük a katasztrófát?

Elég a gondolkodó emberek mértékletessége?

Nem. Nem lesz elég.

Hiába teszel meg ugyanis egyénként mindent, mindig lesz valaki, aki pofán röhög. Aki majd helyetted fejezi be a rombolást. Nem feltétlenül rossz indulatból. Az okok jól behatárolhatóak:: Mert jobban akar élni, mert azt az életszínvonalat akarja, ami nekünk van. Mert nem jut el hozzá semmilyen információ, vagy képtelen azt értelmezni.

Szóval mondhatom azt a kétségbeesett szülőknek, akik megkeresnek, hogy legyenek környezettudatosak, akkor majd lesz jövője a gyerekeiknek? Persze, mondhatom. Csak nem igaz.

“Akkor mit lehet tenni?” – Teszem fel magamnak a kérdést. Mit tehetek, hogy legyen jövője a fiamnak?

Törvények kellenek. Ezt tartom az egyetlen járható megoldásnak. Radikális, szigorú törvényekre van szükség.

Nem a szívószálak betiltása típusú parasztvakításra.

Törvények kellenek, melyeket betartatnak az államok.

Olyan politikusokat kell találni, akik látják a problémát, és van rá programjuk. Meg kell keresni azt, akire szavaztunk, megnézni, hogy neki van-e. Ha van, számonkérni, hogy mikor valósítja meg. Ha nincs neki, jelezni, hogy vagy kezd valamit azzal, hogy tönkremegy a föld, vagy legközelebb olyanra fogok szavazni, aki legalább azzal tisztában van, hogy mekkora a baj.

Törvényeket kell követelni. Magyarországon is, és mindenhol a világon. Hallatni kell a hangunkat, ki kell menni a közterekre, ha hatalmasék nem hajlandóak figyelni.

Egy ilyen kijelentés után, mint amit az amerikai külügyminiszter tett, hetekig kellene tüntetni. Amerikában is, de főleg Európában.

Mert a mi bőrünkre megy a játék. Főleg az átlagos európaiak bőrére.

Teljesen mindegy, hogy konzervatív vagy liberális az a törvényhozó, aki hajlandó tenni valamit. Nem érdekel sem a vallása, sem az egyéb politikai nézetei, amíg nem áldozza fel a fiam jövőjét a profit oltárán. Csináljon ipart, aminek a feladata a globális felmelegedés csökkentése, büntesse rommá a műanyaglobbit, a szénlobbit, az olajlobbit. Csináljon valamit.

Ne szúrja ki a szememet olyan jól hangzó faszságokkal, mint a szívószálak betiltása. Már több szemét van a tengerben, mint hal.

Ezt lehet tenni szerintem. Ez az, amivel nyerhetünk még időt. Lehet ugyanis bárki bármilyen felelőtlen, ha nem tudja megvenni a műanyaszatyrot a boltban, mert nem kapható. Okoskodhat bárki, hogy mennyi profitot fog termelni a felmelegedés miatt hozzáférhetővé váló jégmezőkön, ha törvény tiltja, hogy hozzányúljon.

Ez mind radikálisan hangzik. Én azonban nem tartom magam radikálisnak. Tiszta a fejem, és nincs bennem indulat.

A helyzet annyira rossz, hogy vagy radikális lépéseket teszünk, vagy még az életünkben meg fogjuk látni, hogyan költözik be Európába Afrika.

Ha valaki nem hisz nekem, tegye meg, hogy kutatni kezdi a témát. Olvasson, beszéljen szakértőkkel. Garantálhatom neki, hogy napokig nem fog tudni aludni.

Utána keressen magának politikust. Mindegy, hogy liberális, náci, konzervatív, muszlim, zsidó, hindu. Garantálja, hogy lesz még Európa ötven év múlva is, ahol majd ölhetjük egymást a részletkérdésekért. Ennyi az egész.

De ez nem ér rá holnapig. És imádkozhatunk csak, hogy nem túl késő.